Az első dolog, amit megláttam az aprócska repülőgép ablakából, a mindent beborító fehérség volt. Messze északon jártam, és a kényelmetlen ülésen fészkelődve hirtelen teljesen elveszettnek éreztem magamat. Mit keresek én itt? – tettem fel magamnak a kérdést. Gyomromba különös, szorongató érzés költözött, s mintha minden porcikám idegennek tetszett volna. Ekkor …
– Alma vagy eper? – Eper. – Sivatag vagy óceán? – Óceán. – Csillagok vagy szívek? Egy pillanatra elgondolkodom.
Elmosódott kép, halovány, szinte nem is vagyok benne biztos, hogy valóság volt-e vagy csupán álom: egy gyönyörű nő hajol fölém. Mosolyog. Kezében egy csillag alakú játék. Haja világosbarna, és fény veszi körül minden oldalról, mintha csak belőle áradna. Ez az első emlékem. És az egyetlen, amiben anyám is szerepel. A …
Egyedül vagyok. Behúzódtam egy plázába, és most éppen egy sötétbarna kanapén ülve vetem papírra ezeket a sorokat. De nem azért kezdtem bele ebbe a naplóba, hogy erről írjak. Azaz, nem csak azért. Sietnem kell, ha még sötétedés előtt be akarom fejezni.
Egy százszavas „írástechnikai” játékra írtam az alábbi két szösszenetet:
Kulcszörgés, a nyíló ajtó zöreje, egy tisztes méretű fénysugár, majd teljes sötétség. Felgyúlt az előszobában a villany. A belépő nő fiatal volt, első ránézésre huszonegynéhány évesnek mondta volna a felületes szemlélő, pedig Cornelia Williams már inkább volt közel a harminchoz, mint a húszhoz. Napra pontosan huszonhét éves volt; azaz, ha …
