Szemfényvesztés

– Tessék, az egyenruhád! Feltartom a fekete, fényes anyagot. Playboynyuszi-jelmez. – Derek – sóhajtok fel –, nem fizettek annyit, hogy én ezt felvegyem! Munkaadóm szemében zavarodottság villan, látom, ahogy lomhán mozgásba lendülnek agyában a fogaskerekek. Bizonytalanul a hajába túr. – De hát a ruha a lényeg! Nem felelek, csak szúrós …

Vakrandi

Péter életében először találkozott olyasvalakivel, akit az interneten ismert meg. Eleinte berzenkedett az online társkeresés gondolatától, de a barátai győzködték, próbálja ki, hiszen annyi ismerősükre talált rá a szerelem ilyesfajta portálok segítségével. Azonban még ők is meglepődtek, amikor Péter már az első héten megismerkedett valakivel. Anna ugyanannyi idős volt, mint …

Jelenetek

Ezeket is az íróiskolába írtam. A cél az volt, hogy a három jelenetben a szereplő belép egy vendéglátóhelyiségbe, és a különböző érzékszerveire támaszkodva (szaglás és ízlelés/hallás/bőrérzékelés) leírja a helyet. Egy realisztikus, egy sci-fi és egy fantasy történet kellett. Bár a célt nem értem el vele, mert kevés lett benne az …

Maga a tökély

1. rész Nem hiszem, hogy sok ember elmondhatná még ugyanazt, amit én: mintacsaládom van. A szüleim az egyetemen ismerkedtek meg, egymásba szerettek, majd néhány évvel később összeházasodtak, és jöttem én. Apámnak nincs testvére, viszont anyámnak van egy ikertestvére, akivel mintha mindent ugyanúgy csináltak volna: ugyanott tanultak, ugyanabba a városba költöztek, …

Back to Top