– Sziasztok! A nevem Charlotte, és kétszeresen is szerencsétlenül jártam: nemcsak idősebb testvér vagyok, hanem mostohatestvér is. Annyira jellemző…
A teremben, amelyben a sok különböző korú nő összegyűlt, csupán rengeteg, kör alakban felállított műanyag szék volt, semmi más. A falakat vidám, élénk színűre festették, ám úgy tűnt, hiába – a legtöbb jelenlévő savanyú képet vágott.
– Akkor te most dupla kedvezményt kapsz a Hókirálynő Utazási Irodánál? – vihogott fel az egyik lány, akit Charlotte nem ismert, de úgy gondolta, hogy valószínűleg ő is egy idősebb testvér lehet.
– Ez nem volt valami szép – torkollta le a közbeszólót a dundi, középkorú nő, aki a gyűlést vezette. Valószínűleg egy jó tündér lehetett, de ebben a stádiumban ez már senkit sem érdekelt igazán. Akik ide eljöttek, bármit megtettek volna, hogy végre ők is boldogan éljenek, amíg meg nem halnak. – Kezdd újra, Charlotte!
– A nevem Charlotte, és egy mostohanővér vagyok.
– Szia, Charlotte! – harsogták kórusban a lányok, éppen olyan hanglejtéssel, mint amit az alsó tagozatosoknál hallani, akiknek nemrég tanították meg, hogy hogyan köszönjék meg az ebédet.
– Folytasd csak, drágám! – intett a jó tündér.
– Gondolom, mindannyian ismeritek a történetet, amiben Ella, a mostohatestvérem bevonult a bálterembe – mellesleg, előtte határozottan kijelentette, hogy ő ugyan le nem ereszkedik közénk! –, aztán elcsavarta a herceg fejét a bűbájjal, amit az a boszorka adott neki…
– Nem úgy volt, hogy egy jó tündér gyönyörű ruhát varázsolt neki, meg tökből hintót? – kérdezett közbe egy barna hajú, csúnyácska lány.
– Ugye tisztában vagy vele, hogy a meséket gyerekeknek írják? – meredt rá Charlotte a közbeszólóra. Amikor az nem felelt, folytatta: – Mindegy is. Arról persze már nem szól a fáma, hogy néhány héttel az után, hogy mindenki kedvenc Ellája elvetette magát a herceggel, ráunt a férjére, és most fűvel-fával összefekszik. Ne! Ne is kérdezzétek meg, igen, természetesen igaz. Miért hazudnék? De nem ez a legrosszabb az egészben, hanem az, hogy a herceg sem különb. Figyeljetek rám jól, lányok, mert fontos, amit most mondok: nincsen szőke herceg fehér lovon, csak szoknyapecér rohadékok vannak, akiknek esetleg van fehér lovuk is. Szóval kit választott a herceg szeretőjeként? Naná, hogy az én drága kishúgomat! Most komolyan, mi a gond velem? Tényleg ennyire ronda vagyok, hogy még csak a herceg szeretője sem lehetek?!
– Nem számít, kedvesem, mert nem te vagy a legszebb a vidéken. Kit érdekel, hogy csinos vagy-e vagy sem? – elmélkedett egy fekete hajú, középkorú, ám még mindig gyönyörű nő.
– Te miért is vagy itt? –fintorgott Charlotte.
– Hadd tegyek egy visszautasíthatatlan ajánlatot számotokra! – hagyta figyelmen kívül a nő Charlotte kérdését. – Teljesítem bármely kívánságotokat, amennyiben megteszitek nekem azt az aprócska szívességet, hogy elteszitek láb alól a mostohalányomat!
A termen végigfutó morajlás elnyomta a nő hangját, aki valami olyasmit motyogott, hogy mindenképpen szüksége lesz a lány szívre is.
– Senki sem fogja megölni Hófehérkét! – harsogta túl a zűrzavart egy fiatal, pizsamát viselő nő. Néhányan lesütötték a szemüket, mint akiket rajtakaptak valamin. – Senkit sem érdekel Hófehérke! És nem lennél halott te sem, ha egyszerűen csak annyiban hagytad volna a dolgot!
– Mégis mit képzelsz magadról? Nem vagyok halott! Én vagyok a királynő, és sokkal hatalmasabb vagyok, mint te valaha is leszel! Hihetetlen, hogy mit meg nem engednek maguknak a fiatalok manapság!
– Ami azt illeti, idősebb vagyok nálad – vágott vissza Aurora.
– Végigaludtál száz évet, Csipkerózsika! Még mindig csak tizenéves vagy! Akár a lányom is lehetnél!
– Inkább nem… – mormolta Aurora alig hallhatóan.
– Hallottam! – csattant fel a gonosz királynő.
– Akarjátok, hogy kirugdossam innen? – kérdezte egy vörös hajú lány.
– Nem, nem, köszönjük, Ariel, de semmi szükség rugdosásra! – válaszolta gyorsan a jó tündér. – A királynő okkal van itt; el kell fogadnia, hogy… hmm… elmúlt az ő ideje.
– Kérem, ne hívjon Arielnek! Úgy utálom ezt a nevet!
– Pedig szeretned kéne – mondta Charlotte, aki időközben visszaült a helyére.
– Mégis miért?
– Most csak félig vagy halott, de ha nem jött volna a rajzfilm, akkor teljesen halott lennél – mint ő – fordult a gonosz királynő felé Hamupipőke mostohatestvére kaján mosollyal az arcán.
A királynő nem felelt, csupán villámokat szóró tekintettel meredt Charlotte-ra.
– Azt hiszem, igazad van – sóhajtott fel a kis hableány. – De azt még mindig nem értem, hogy te miért vagy itt, Aurora! Mármint, te éppen boldogan élsz, amíg… Nem igaz?
– Elfelejted, hogy mi történt vele Olaszországban… – felelte Charlotte.
– Mi történt vele Olaszországban? – kérdezett vissza értetlenül Ariel.
– Fogalmazzunk úgy, hogy az, hogy a herceg valaki mást vett el helyetted, nem is volt olyan rossz sors – szólalt meg Aurora.
– Elhiheted, hogy nem az volt életem legjobb napja…
– Aurora arra ébredt fel, hogy van két gyereke, mert a későbbi férje meglátogatta, amíg ő százéves álmát aludta… – válaszolt Charlotte ismét a hercegnő helyett.
– Oké, egy pont oda. De hogy mehettél hozzá ezek után?! Fúj…
– Nem én írtam a történetet – vonta meg a vállát Aurora.
– Pont erre akartam kilyukadni az elején – ragadta magához a szót ismét Charlotte. – Miért nem kellenek én senkinek; miért ébredtél te fel száz év után arra, hogy anya vagy; miért választott a herceg helyetted valaki mást; miért lett a békából herceg helyett egy mocskos disznó… Soroljam még?
– Azt hiszem elég volt mára! – pattant fel a jó tündér. – Dolgozzatok tovább keményen, hogy ráleljetek a belső békére, és biztosak lehettek benne, hogy ti is boldogan éltek majd, amíg meg nem haltok! Jövő héten találkozunk!
A pórul járt hercegnők, mostohatestvérek, gonosz boszorkányok és minden egyéb jelenlévő készülődni kezdett, majd csapatokba verődve szép lassan elhagyták a termet. Amikor a székek már mind üresek voltak, a jó tündér felsóhajtott.
– Hogy haladnak? – csendült egy derűs hang a jó tündér háta mögül.
– Lassan, de biztosan – fordult hátra az asszony. – Azt hiszem, Charlotte hamarosan készen áll majd.
– Biztos vagy benne? – húzta fel a szemöldökét a régies ruhákba öltözött férfi, akinek ingujja tintafoltos, nadrágja többször varrott, csizmája pedig kopott volt.
– Hát tévedtem én valaha?
– Akkor lassan el is kezdhetek gondolkodni valami remek kis történeten.
– De aztán legyen az a herceg igazán jóképű! És kérlek, ne feledd el a fehér lovat megint!
– Ne aggódj, kedvesem! Minden a legnagyobb rendben lesz – karolt bele a férfi a jó tündérbe mosollyal az arcán. – Mit szólnál egy kis teához?
– Egy csésze tea igazán jól esne – felelte a jó tündér.
Az egyik pillanatban még a két alak egymásba karolva állt a székek között, a következőben pedig már üres volt a terem, mintha soha nem is lett volna ott senki.